2010. március 14., vasárnap

Szívmasszázst kapott a KaRiBa!

Újra alakuló gyűlését tartotta a KaRiBa produkció másfél év elteltével – ami valljuk be, nagyon nagy szó, pláne ha hozzávesszük, hogy bővült a csapat, és ez a társaság lelkesedésével és remélhetőleg kitartásával nem múlja majd alul az eredeti stábot.

Egy kis visszatekintés: 2008 őszén négy – majd később három - fiatal (Karádi Luca, Ripka Kálmán, Bakos Ádám) Badacsonyi Sz. Zoltán agitálására összeült, hogy a Gyerekszem Filmfesztiválra elkészítsen egy alkotást. Ez sikerült is Negatív címen, amit nemrég a kecskeméti közönség is láthatott a KTV jóvoltából. A kisfilm a fesztiválon különdíjat nyert, és ami különlegessé teszi, hogy ez a film volt az első, amiben Ripka Kálmán – akit ma leginkább Halász Gergőként ismeri az ország a Jóban rosszban sorozatból – itt szerepelt először kamera előtt.

A fesztivál után azonban elült a lelkesedés, vagy legalábbis idő nem volt új tervek megvalósítására. A tavalyi, vagyis a 2009-es Film- és Médiatábor résztvevői szerencsére olyan fiatalokból tevődött össze, akik agilisak, tehetségesek, lelkesek és tettrekészek. Ez adta az ötletet, hogy akkor élesszük újra a KaRiBa vállalkozást és essünk neki egy új produkció, film létrehozásának.

Az alakuló gyűlés célja tehát az volt, hogy elinduljon az ötletelés. Örömmel jelentjük be, hogy nem volt haszontalan az együtt eltöltött délelőtt, megvan az alapötlet, amelynek kidolgozása hamarosan kezdetét veszi.

Minden lépésről hírt adunk majd és mind a zsenge-mét, mind a Film és Médiatábor honlapján végig kísérhetitek egy film születését! Azt hiszem ez igazi csemege lesz mindenki számára!

TEHÁT!
Figyeljétek, kövessétek nyomon a legújabb KaRiBa produkció születését!

b.sz.z.

Tetszett a cikk? Ajánld másoknak is!
Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasdhoz Add a Twitter-hez

2 komment:

néző írta...

Kíváncsi vagyok, hogy készül egy film. Hajrá Zsenge-mét, mutassátok meg!

Viki írta...

köszönjük :)
holnap újra összeül a stáb a szerkesztőségben.

Megjegyzés küldése

VIVA aktuális műsora

m1 aktuális műsora

VH1 aktuális műsora

TV2 aktuális műsora

MTV Music Television aktuális műsora

RTL Klub aktuális műsora

Zsenge-mét: a kecskeméti fiatalok blogja / Kecskemét ifjúsági blogja © 2008. A blogot Gunity Gábor készítette - Másik oldalam: Robinson tábor

További oldalam: Film és Médiatábor

Ugrás a tetejére!