2010. április 5., hétfő

húsvét-hétfő a lányok szemével

Valaki inkább elmegy otthonról, hogy ne kelljen elviselni a locsolkodók hadát, valaki meg éppen ezt szereti. Ízlések és pofonok... Álljon itt néhány mai élmény a lányok szemszögéből. Aki kedvet érez hozzá, hogy megírja a mai locsolós élményeit, nosza tegye! Várjuk szeretettel a zsengemet@gmail.com címre, mi szívesen feltöltjük ide az élményeiteket!






Vikinek így telt:
Ellátogattam a kecskeméti Vadasparkba, ahol egy kis kalandba keveredtem a nyuszisimogatóban.
A nyuszik házikója, amit farönkök választottak el a kisgyerekektől egy térben volt a kecskesimogatóval. Éppen a nyulakról készítettem néhány fotót a telefonommal, amikor észrevettem, hogy az egyik nyuszi átkerült a kecskék közé.
Készítettem róla 1-2 fotót, úgy gondoltam, hogy majd a gondozók jönnek, és visszaviszik a házikóba, ám amikor megláttam, hogy egy kecske közeledik felé, zsebre vágtam a telefonomat, és átmentem a kecskesimogatóba.
A kecske éppen készült megtámadni a kis szürke nyulat, amikor léptem egy határozottat, és az egy félig elkerített ól felé futott. Néhány szülő és kisgyerek észrevették a simogatóban, ahogy szerencsétlenkedek, így egy apuka a 2 éves forma kislányát kézenfogta, és mondta neki, hogy gyere kergessük ki a nyuszit. Elindultak az ól mögé. Szerencsémre a kislány (ahogy azt sejtettem előre) elkezdett futni a kis szökevény után, így gyorsan el tudtam kapni.
Szegény nagyon remegett és kapálózott, de amikor elindultam vele a kecskesimogató kijárata felé, rájött, hogy nálam jó helyen van, és megnyugodott kicsit. Hamarosan visszakerült a megszokott környezetébe, odabújt a mamájához, és kipihente az aznapi kalandokat.
Így lettem én a húsvéti nyuszik hőse. :)

Elektra:
Röviden az a véleményem a húsvétról, hogy nem azért mennek a fiúk locsolkodni, mert őrizni szeretnék a hagyományt, hanem azért hogy pénzt kaphassanak (persze tisztelet a kivételnek). Szerintem 10-ből 9 családnál, anyuka erőszakoskodik, hogy –de igen fiam el kell menned… - maguktól nem hiszem, hogy bárki elmenne.

Úgy gondolom, hogy már egy kicsit elavult ez a szokás. És szerintem ez mind azért van, mert nem ismerik a hagyományokat. Ha készítenék egy kérdőívet a városban (vagy bárhol Magyarországon) akkor kiderülne, hogy nem sokan tudják miért ’’ kell’’ locsolkodni. Úgy érzik ciki elmenni, locsolkodni, pedig sok virágszál vár rájuk szerte kicsiny házakban. Pedig szerintem a sok szingli férfi most alkalmat találhatna a sok szingli nőismerős meglocsolására aztán már nem biztos, hogy szinglik maradnának.

Szerintem, az lenne a megoldás, ha az iskolákban a diákoknak megtanítanák, az ünnepek által kialakult hagyományokat, és szokásokat.

Ennek ellenére én nagyon élveztem az idei húsvétot is, és még azt elmondanám, hogy aki engem meglocsolt az piros tojást is kapott. (meg persze enni, inni. Kedvességet, és szeretet, Köszönöm mindazokak, akik meglocsoltak!)
 
Anita:
Ma korán reggel, apum a „Szabad e locsolni?” kérdés nélkül, illetve vers nélkül az ágyban meglocsolt. Most így ez a tavaszi szünetben „hajnali” kilenckor sok mindennek volt mondható, csak épp kellemesnek nem.
El kezdtek jönni a locsolók inkább csak rokonok személyében. Bár mivel már csütörtökön a kémia tanárunk a szemkiöblítő szerkezettel meglocsolt, biztos voltam benne, még egy évek kibírok úgy, hogy ne hervadjak el…
Idén sajnos még tojásokat is el felejtettem festeni, pedig régen annyira szerettem. Szép és jó így ez a húsvét, eszünk, iszunk, nyuszi, tojás minden, de valahogy régebben sokkal hangulatosabb lehetett, ma már a büdös kölnikkel járnak a fiúk.
Régebben szódával, vödör vízzel, és mint lány állítom, inkább öntsenek le többen több vödör vízzel, vagy üldözzenek szódával mint hogy szegény fejemet a 100. büdös pacsulival spricceljék le.
Ez hiányzik manapság, a nevetés a mulatság, talán egyszer majd valaki meg szervezi a locsolkodás világnapját is.locsolkodás, szórakozás, vadaspark
Tetszett a cikk? Ajánld másoknak is!
Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasdhoz Add a Twitter-hez

1 komment:

Névtelen írta...

Bibi

Szerintem,jó ha megőrizzük a hagyományt.A fiú osztálytársaim mindig mondták nekem,hogy jönnek mind hozzám locsolkodni.Húsvéthétfőn pedig senki nem volt egész nap.

Megjegyzés küldése

VIVA aktuális műsora

m1 aktuális műsora

VH1 aktuális műsora

TV2 aktuális műsora

MTV Music Television aktuális műsora

RTL Klub aktuális műsora

Zsenge-mét: a kecskeméti fiatalok blogja / Kecskemét ifjúsági blogja © 2008. A blogot Gunity Gábor készítette - Másik oldalam: Robinson tábor

További oldalam: Film és Médiatábor

Ugrás a tetejére!