2010. április 8., csütörtök

Srácok! Ez katasztrófa!


Megdöbbentő, hogy egy átlag tizenévesnek fogalma sincs, mit kell tenni, ha balesetet lát. A Polgári Védelem ezért versenyekkel akarja rábírni a fiatalokat, hogy legalább ezt tanulják meg. Tegyük hozzá: jogosan!


A legközelebbi verseny éppen pénteken lesz Kecskeméten, az SOS Gyermekfaluban. Elméleti és gyakorlati feladtok lesznek. Úgymint: árvíz elleni védekezés, mentést füsttel teli épületből, veszélyes anyagok szállítása vagy elsősegélynyújtás.



A Polgári Védelmi Kirendeltség vezetője a Zsenge-métnek elmondta: már általános iskolás korban tudatosítani kell, hogy a környezetet óvni kell, a veszélyt fel kell ismerni és elkerülni. Farkasné Fazekas Mária szerint akkor érne mindez nagyon sokat, ha tanórán tanulnának erről a gyerekek és nem csak egy-egy versenyre való felkészüléskor. A versenyre egyébként Kecskemétről 7 iskola jelentkezett, ami összeszámolva az általános és középiskolák számát, nagyon kevés. 

A kirendeltségvezető szerint szomorú ez, hiszen a legtöbb fiatal tétlenül nézne egy balesetet, nem tudná, hogy hová és kell-e egyáltalán telefonálni. Farkasné Fazekas Mária szerint még a felnőttek között is akad hezitáló. 

Lehet persze viccelődni, hogy egyenruhában pózolnak a polgári védelmisek, akikről sokan azt hiszek, hogy polgárőrök, de én még emlékszem, hogy a szerb határ mentén ( itt laktam egykor ) nagy feladat hárult rájuk. A háború idején ők osztották ki a gázálarcokat a teljes lakosságnak és egy esetleges kimenekítésben is oroszlánrészük lett volna. 

Vagy amikor árvíz volt a Tiszán. A polgári védelmisek szervezték az önkénteseket a gátakhoz. Ők tanították meg a homokzsákok helyes lerakását. Emberéleteket mentettek meg munkájukkal. Szóval, fiatalok, nem vicc! Tényleg fontosak, amit mondani akarnak néha a felnőttek, hallgatni kellene rájuk. Persze valóban az volna a legjobb, ha nem volna semmi dolguk, de ez csak álom.




Tetszett a cikk? Ajánld másoknak is!
Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasdhoz Add a Twitter-hez

1 komment:

Névtelen írta...

Az igaz hogy ezt az ember már korán megtanulhatja, de úgy gondolom egy diák ne keverje magát veszélybe egy balesetnél azzal hogy meg próbál hősködni.

Megjegyzés küldése

VIVA aktuális műsora

m1 aktuális műsora

VH1 aktuális műsora

TV2 aktuális műsora

MTV Music Television aktuális műsora

RTL Klub aktuális műsora

Zsenge-mét: a kecskeméti fiatalok blogja / Kecskemét ifjúsági blogja © 2008. A blogot Gunity Gábor készítette - Másik oldalam: Robinson tábor

További oldalam: Film és Médiatábor

Ugrás a tetejére!