2010. április 21., szerda

Táncos ladik nemzetközi vizeken

18. alkalommal került megrendezésre a Szerbiai Nemzetközi Showtánc Verseny.
Öt ország, közel 500 formációban képviseltette több mint kétezer fiatalját. A reggel 10-től este 11-ig tartó versenyen Hip Hop, Disco Dance, Jazz tánc, Dance Show, és Modern tánc emelésekkel kategóriákban versenyeztek a résztvevők.

Gondoltuk kinézünk már, milyen is egy ilyen országok közötti megmérettetés. Körülbelül tudtuk, mire számíthatunk, mert például az IDO-s és egyéb nagy országos versenyeken is hasonló versenyszabályzat él.

Magyarkanizsán a Gyógyfürdő Sportcsarnoka adott otthont a versenynek. Már korán reggel gomolygó tömeg volt, sokan egyből a tánctérre indultak, mások a lelátón figyeltek, az élelmes fiatalok pedig a frissen készülő kürtős kalács és grill sátrak felé vették az irányt.

Más itt a hangulat, mint egy hazai versenyen. Hallod a különböző nyelvek keveredését a levegőben, sok színes mosolygós arc, nem megy úgy a fikázás, mint itthon SAJNOS.

A bírók heten voltak…mint a gonoszok. De 1-2 váltásban, hogy tudjanak pihenni. Volt köztük magyar, szerb, német anyanyelvű és egy afro-amerikai srác is.

Nem irigyeltük őket, lefáradhattak rendesen. De így legalább látszott, hogy egy igazán ütős produkciónál felcsillant a szemük, és felüdült az arcuk.

A hip-hoposoknak központi zenére kellett nyomni a szólókat és duókat, ami azért nem kis feladat, mivel a zenét két nappal a verseny előtt kapod meg. Ennyi időd van, hogy a meglévő koreódat rákonvertáld. Vagy imprózol, ha mersz.

A Fusion elsősorban hip-hop és dance show formációkban volt érdekelt. Nagyon keményen adják kint elő. Az igazi gangsta (getto) style megy, amikor a lányok is a nem létező töküket markolják, és a krump is befigyel az elemek között. Egészen kicsi kortól erősen ezt képviselik a szerbek, de a többi országnál is ez tűnt fajsúlyosnak. A street dance leágazások, a locking, house-dance, vagy a lírikus hip-hop, nem beszélve a waackingről….abszolut nem élvez még térhódítást. Így őszintén mondom, megriadtunk, mert mi már inkább ezen a vonalon mozgunk.

De végül úgy álltunk ki a formációkban, hogy lesz, ami lesz, mi megmutatjuk mi van nálunk. A legjobb tudásunkat adva, és a legnagyobb örömünket, hogy itt állhatunk előttük. Meg is lett az eredménye. A kemény mezőnyt végigküzdve végül 2. helyezett lett hip-hop nagyformációnk, felnőtt kategóriában, 2. helyezett hip-hop kisformációnk (Boyz), és 2. helyezett dance show kisformációnk (Csajok). Ez nem kis teljesítmény.

Rajtunk kívül egy soproni, egy veszprémi, és egy budapesti csapat képviselte a magyar színeket. Ők is szép eredményekkel végeztek jazz tánc, hip-hop, és disco dance kategóriákban.

A hip-hop „korona” végül egy szerb csapat fejére került. De jövőre megkíséreljük a trónfosztást, mert nagyon jól éreztük magunkat ezen a fárasztó napon. 

Legközelebb a Főtéren találkozhatsz velünk, 23-án szombaton, majd a Drift Majálison!

FusionCsabi

Tetszett a cikk? Ajánld másoknak is!
Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasdhoz Add a Twitter-hez

1 komment:

Névtelen írta...

Gratula nekik! :)

Megjegyzés küldése

VIVA aktuális műsora

m1 aktuális műsora

VH1 aktuális műsora

TV2 aktuális műsora

MTV Music Television aktuális műsora

RTL Klub aktuális műsora

Zsenge-mét: a kecskeméti fiatalok blogja / Kecskemét ifjúsági blogja © 2008. A blogot Gunity Gábor készítette - Másik oldalam: Robinson tábor

További oldalam: Film és Médiatábor

Ugrás a tetejére!