Egyesült Királyság 8. - avagy irány haza!

A másnap reggeli ébredés elég érdekesen alakult. Este ki lett adva parancsba, hogy reggel fél 7-kor mindenki lemegy megreggelizni, a bőröndöket pedig 7 órától lehet visszapakolni a buszba. Békésen aludtam, amikor Dóri hangja a messzeségből felkiáltott:

„Basszus, lányok hány óra van?”

Félkómás állapotomban előhalásztam a telefonomat, majd felnyögtem: „Hat!”

Dóri azonban nem engedett visszaaludni: „Nem lehet hat óra!!”

„Akkor mennyi van?” dünnyögtem.

Bogi hangja is valahonnan előkeveredett: „Halljátok, nem állítottuk előre az órát!”

„Mi???”

„Hét óra van!!” kiáltotta Bogi, mire Dóri felkelt és pizsamában kilépett a folyosóra (én még mindig az ágyban kucorogtam)

Kint bőröndök gurulását véltem hallani, mire már én is felpattantam, majd meghallottuk, ahogy Dóri álmos hanggal megkérdezi Odiékat:

„Lányok, tényleg hét óra van?”

„Ti még csak most keltetek??” hallottam Odi hangját. „Siessetek, mert a fél csapatnak már a bőröndje is a buszban van!”

Ez volt a végszó. Mintha ágyú robbant volna, mind a hárman belehajigáltunk mindent a bőröndökbe, felöltöztünk, meg a többi. Negyed nyolcra a bőröndjeink csodával határos módon már a buszban sorakoztak, mi meg a hiperszupergyors regglinket majszoltuk.

A hazautazás előtti utolsó napunkat Párizsban töltöttük. Első utunk hova vezetett szerintetek? Nem, nem az Eiffel-toronyhoz, bár oda is elmentünk. A busz lepakolt minket a Szajna (és már nem a Temze) partján, és első megállónk a Notre-Dame volt. Én szeretem a művészeteket és a kultúrát, szóval a Notre-Dame látványa számomra egy életre szóló emlék volt:)

A katedrális alapkövét III. Sándor pápa fektette le 1163-ban, az építés célja az egyház diadalának hirdetése volt. A gótikára jellemző minden dolog megtalálható rajta, öt hajója 6000 hívő befogadására alkalmas. Az épület tetejére eredetileg kupolákat terveztek, ám ez már túllépte volna az anyagi kereteket, így a Notre-Dame-nak kupolák nélkül kell díszelegnie. De megállja a helyét, nem?

Második lépésként pedig hova megy az ember, ha Párizsban van? A Louvre-ba. Ott is mit néz meg először? Csak nem a Mona Lisát? De! Nem tudom, hogy nektek milyen illúzióitok vannak a festménnyel kapcsolatban, de sokkal kisebb, mint amilyennek én gondoltam. Persze nem kell azt hinni, hogy én több négyzetméteresnek gondoltam Leonardo művét, csak azt hittem, nagyobb…

A rövidke szabadprogramot követően pedig leróttuk tiszteletünket Napóleon sírja előtt. Az Invalidusok Dómjának Szent Lajos kápolnájában vörös kőkoporsóban pihen Bonaparte Napóleon. A néhai császár teste 6 koporsóban nyugszik, s a kriptában a karzatról letekintve az ember önkéntelenül is fejet hajt a császár koporsója fölött.

Innen már nem volt messze az Eiffel-torony. Szóval a következő célpont az Eiffel-torony lett. Ugyan felmenni nem tudtunk rá, mivel 2 óra hosszát kellett volna várnunk, hogy egyátalán elindulhassunk felfelé, na de – még ha kisebb nehézségek árán is - de én megtapogattam az alapkövét :D

Némi szusszanás után pedig a busz indulásra készen várt minket az Eiffel-torony közelében. És mostmár tényleg csak annyi dolgunk volt, hogy a busz ülését tövig hátranyomjuk és átadjuk magunkat a közel 24 órás autóbuszútnak.

Ez a beszámoló utolsó fejezete, ha megbocsátotok, az utazásról külön beszámolót nem kezdek. Köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradtságot és végigkövette ezt a folyamatot, azoknak (az angoltanárnő után szabadon) fel tudok ajánlani egy mezei pirospontot :D

nelli.=)