Irány az Egyesült Királyság! 2.

Második nap: Reggel jó korán fel kellett kelnünk, ugyanis 6 órakor már összecuccolva ültünk a reggelink fölött a franciaországi Calais város környéki Formula 1-es szállóban. Ki kialudva magát, ki nem, elmajszoltuk a baguettet majd hónunk alá csapva a buszt, elindultunk a Calais-i kikötő felé.

A La Manche csatornán komppal keltünk át, az idő szerencsére tiszta volt, csak a szél fújt eszeveszettül. Bizonyára ültetek már kompon, vagy hajón, (én is, ezzel együtt 5x) de a járást újra kellett tanulnom, hisz a hajó ide-oda ringatózott, és nem tudtunk egyenesen menni, olyan érzés volt, amikor az emberben már van egy kis adag pálinka vagy más szeszes ital.

Ezt is túlélve a busz lehajtott a kompról és innentől érvénybe lépett a bal oldali közlekedés. Huh az első napokban ez a dolog borzalmas volt, nem mertem az utat nézni, mert folyton az villant be, hogy „Úristen, úristen! Mindjárt nekimegyünk valakinek!” No és innentől kezdődött tömény mennyiségben Anglia.

Első megállónk Canterbury volt és az ottani székesegyház, amely Anglia egyik legrégebbi és leghíresebb keresztény központja, a canterburyi anglikán püspökség székhelye. Itt van eltemetve Thomas Becket, canterburyi érsek, akit II. Henrik nemesei az oltár előtt gyilkoltak meg. Itt nyugszik ezen kívül Edward, fekete herceg és IV. Henrik angol király.

Canterbury után végre elértük Londont. De még mielőtt megrohamoztuk volna a Big Bent és a Madame Tussaud’s panoptikumot, ellátogattunk a greenwichi obszervatóriumba és megtapostuk a 0. hosszúsági fokot. Képzeld el, milyen, mikor az egyik lábad K-en, a másik Ny-on van. Vagy ha pont a 0° 0’ 0”-en állsz…

Este 7 felé értünk a végállomáshoz, ahol az angol családok már nagyon vártak minket. Mi egy nagy családba kerültünk, a szülők plusz a négy gyerek. A családról majd máskor írok, már így is sok mindent leírtam erről a napról.

Megfürödve bújtunk a puha ágyba, a kezdeti idegesség mindenkinél megszűnt és innentől már nem is volt más dolgunk, csak élvezni a kirándulást.

nelli.=)