2010. március 15., hétfő

Az elvarázsolt lány

Sok kisgyerek arról álmodozik, hogy ha majd nagy lesz, akkor ő bűvész lesz. De ez általában elmúlik, elfelejtődik. Nálam nem múlt el, csak kicsit enyhült ez a vágy, szóval nem lettem bűvész, de azért az egyik hobbim ez lett. Nagyon megfogott engem ez a „foglalkozás”, mivel én is szerettem volna elbűvölni az embereket. De leginkább a csajokat.

Amikor megtudtam, hogy osztálytársam bűvészkedik, azonnal beiratkoztam én is. De csak az volt a célom, hogy megtanuljam az alapokat, vagy egy kicsit többet. De semmiféleképpen nem úgy álltam hozzá, hogy na én most nagy bűvész leszek. Csak szerintem jó, hogyha az ember sokoldalú. A foglalkozáson elsőnek az alapszabályokat írtuk le, amit nagyon utáltam. De most, hogy így 2 éve már bűvészkedek rájöttem, hogy igenis fontosak. Az első szabály ugyanis: „Trükköt nem árulunk el senkinek sem!!” Erről azt gondoltam, hogy hülyeség. De most, hogy látom a tv-ben, interneten, hogy „lebuktatják” a bűvészeket, és mindenki megtudhatja a titkát, így már nem is olyan jó dolog elárulni a trükköket. Ugyanis egy trükk addig trükk, amíg csak te tudod a megoldását. A „tanórákon” elsőnek az alapvető kéztartás tanultuk meg, erről is azt gondoltam, hogy minek, mert úgy fogod a kártyát, ahogy akarod. Ez sem így van. Sok bűvész itt rontja el a trükkjét, hogy nem tudja a kéztartást, és így észrevehetőbb a „csalás”. Már ott tartok, hogy a kártyával való bűvészkedéshez már értek, most jön a nagyszínpad. Itt már nagyon durva és elég veszélyes trükkök is vannak, biztos láttatok már 1-et, 2-őt. Na de most visszakanyarodva egy kicsit a kártyatrükkökhöz és az emberek elvarázsolásához, elmesélem az egyik legjobb tulajdonságát a bűvészkedésnek. Csajozni is nagyon jól lehet a segítségével. Ezt sem hittem el, amíg nem tapasztaltam. Ugyanis azt gondoltam, hogy ha odamegyek egy csajhoz, és már látja nálam a kártyát, akkor már meg sem fog állni, és megy tovább. De a bűvésztanárom (mivel ő is benne van ebben a korosztályban - 17 éves) megmutatott egy elég hatásos trükköt a lányok elkápráztatásához. A trükk megoldását most nem írom le, de elmondom, hogy kb. mi történt, amikor kipróbáltam. Egyik este haverommal kimentünk egy pakli kártyával a főtérre, és megállítottuk a járókelőket és bűvészkedtünk nekik. Na és most jön az a jó kis trükk: a lényege az, hogy odamentem az általam kiszemelt nőhöz, és leszólítottam. Nagyon örült hogy leszólítottam, mivel szerette a bűvészeket. Úgy kezdtem a trükköt, hogy megkérdeztem tőle: „Van barátod?”, erre ő azt válaszolta, hogy nincsen. Megragadtam az alkalmat és megtudakoltam, hogy szeretné e megismerni álmai férfiát. Erre egyértelmű igen volt a válasz. Megkértem, hogy emelje el a paklit ott ahol akarja, majd fordítsa meg és tegye rá a többi kártya tetejére. Ezt eljátszottam vele párszor. Miután jól összekeverte-kavarta, emelgette a kártyát megkértem, hogy nézze meg jól azt a paklit. Megnézte és látta, hogy 9 kártya fejjel lefelé van. Hirtelen nem értette, és megijedt hogy elrontotta a trükköt. De megkértem, hogy nézze meg azt a 9 lapot. Megfordította, és utána mondtam neki, hogy ezeket a számokat üsse bele a telefonjába és hívja fel, mert ez álmai férfiának a telefonszáma. És „véletlen” az én telefonom csörrent meg. A csaj nagyon elpirult és csak mosolyogni tudott. Így lett meg a telefonszáma, és így szedtem fel egy lányt bűvészkedéssel.

Grenn(G&WM)

Tetszett a cikk? Ajánld másoknak is!
Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasdhoz Add a Twitter-hez

1 komment:

WaspKnive írta...

Egyszer egyik haverom odament egy nénihez az utcán:
"Elnézést, mutathatok egy bűvésztrükköt?"

A néni erre odébbment, és rákiabált a gyerekre:
"Adok én neked olyan trükköt!!!"

Megjegyzés küldése

VIVA aktuális műsora

m1 aktuális műsora

VH1 aktuális műsora

TV2 aktuális műsora

MTV Music Television aktuális műsora

RTL Klub aktuális műsora

Zsenge-mét: a kecskeméti fiatalok blogja / Kecskemét ifjúsági blogja © 2008. A blogot Gunity Gábor készítette - Másik oldalam: Robinson tábor

További oldalam: Film és Médiatábor

Ugrás a tetejére!