2010. március 24., szerda

Benned hány amper van?

Fura egy világot élünk. A bonyolult, mások által irányított társadalomban nehéz megélni a rengeteg szabály között, pláne nekünk, fiataloknak. Az ember sosem lehet önmaga. A suliba jól kell viselkedni, a buszon a néniknek illik átadni a helyet, a könyvtárban nem hangoskodunk, a szüleinknek nem szólunk vissza, tehát mindent összegezve: mindig van valami szabály, amit be kell tartani!
Ebből egyenesen következik, hogy az ember szinte sosem lehet igazán szabad. Törvények vannak. Illem van, amivel mások előtt egy „rendes fiatalember” képét kell megalkotnunk. Sosem lehetünk önmagunk, mert akkor kitaszít a társadalom, és azt mondják: „hülyegyerek, rendbontó, huligán, illetlen, faragatlan, stb…”

Ahogy a ketrecbe zárt vadállat, akire rákényszerítenek valamit, ugyanúgy az ember is egy idő után nem bírja már tovább: és indulatossá válik. Feldühödik, ha valaki beszól neki, csúnyán néz rá, sőt néha okot keres. Okot arra, hogy valakin levezethesse a feszültségét. Veszekedés, mások bántása, szidása, de néha már csak az segít, ha valakit, aki nem szimpatikus megüthetünk. Tudom, hogy furcsán hangzik, de aki kételkedik ebben, az nyissa ki a szemét, menjen ki az utcára, és nézzen körül. Ne csak nappal, éjjel is. És ne csak a főtéren, hanem a város szélén is. De elég, ha csak simán híradót néz. Biztos vagyok benne, hogy látni fogja valamelyiket a fent írtak közül.

Hogy mi lenne a megoldás?

Nos, semmiképp se másokon vezessük le a feszültséget. Ahhoz, hogy az ember lenyugodjon, mindenképp kell valami sikerélmény, ami bizonyítja, hogy nem feleslegesen küzd a mindennapok harcosa. A legjobb valamiféle sport lenne. Kosár, foci, küzdősport, vagy akármi. A lényeg: fáradj ki benne, és legyen sikerélményed. A sport tehát nem csak a testedet tartja karban, hanem a lelkedet is, szóval ez a legjobb. Ja, és persze a türelem. Tudom, hogy nehéz, de néha ki kell bírni. Legszívesebben anyukájáig küldenéd a tanárt, de ne tedd! Hülyeség ez a számolj el 10ig dolog, de azért gondold végig a dolgokat, mielőtt cselekszel.

WaspKnive (G&WM)

Tetszett a cikk? Ajánld másoknak is!
Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasdhoz Add a Twitter-hez

1 komment:

Unknown írta...

Sziasztok!
Nekem pont a sportban rosszul teljesítésböl származó stresszel van gondom. Tudtok valamit javasolni?

Megjegyzés küldése

VIVA aktuális műsora

m1 aktuális műsora

VH1 aktuális műsora

TV2 aktuális műsora

MTV Music Television aktuális műsora

RTL Klub aktuális műsora

Zsenge-mét: a kecskeméti fiatalok blogja / Kecskemét ifjúsági blogja © 2008. A blogot Gunity Gábor készítette - Másik oldalam: Robinson tábor

További oldalam: Film és Médiatábor

Ugrás a tetejére!